boszeadam„Nem vagyok sem közönség, sem művész”

 

Bősze Ádámot jól ismerik a klasszikus zene rajongói – hangját nap mint nap hallani a Bartók Rádióban, rendszeresen látni a televízió képernyőjén, a Kaposfest közönsége pedig évről évre találkozhat vele élőben is a koncertek műsorvezetőjeként. Bősze Ádámot mint a Kaposfest egyik legrutinosabb „fellépőjét” kérdeztük a fesztiválhoz fűződő viszonyáról, a munkáról, közönségről és Kaposvárról. INTERJÚ

 

Csímár Kamilla

 

A KAPOSFEST elmúlt hat éve alatt az egyik legtöbbet fellépő személy vagy, és azon kevesek egyike, akik minden fesztiválon jelen voltak. Tudod még élvezni az egy hetes koncertfolyamot?

 

Helyesbítek: egy alkalom kimaradt. Az első két évet a Magyar Rádió delegáltjaként töltöttem a Kaposfesten. Amikor először leküldtek Kaposvárra, a pokolba kívántam az egészet. Augusztus volt, épp Révfülöpön pihentem, napsütés, Balaton, esténként lejártam a nádasba horgászni; kicsit sem volt kedvem otthagyni ezt az idillt (és a legjobb pontyszezont) egy kamarazenei fesztiválért. Az ember a kamarazenét valahogy mindig ugyanúgy képzeli el: szép koncertterem, decens közönség, decens zenészek, öltöny, nyakkendő, egy kicsit elmélyülünk a zenében, beszélgetünk pár szót, aztán hazamegyünk és örömmel konstatáljuk, hogy megvolt a napi kultúraadagunk. Joggal tartottam hát a Kaposfesttől. Aztán mégis elmentem. Az első alkalommal, emlékszem Pekka Kuusisto játszott mezítláb. Az előadás és a közönség reakciója is annyira megragadott, hogy azóta sem tudok szabadulni.

 

Más érzés úgy részt venni egy koncerten, hogy ismered a fellépőket, mint ha „csak” közönségként hallgatnád a zenéjüket?

 

Nekem műsorvezetőként az a feladatom, hogy a színfalak mögött legyek. Többször megkíséreltem beülni a nézőtérre, és meghallgatni a produkciókat „közönségként”, de mindig közbejött valami. Aki műsorvezető, az üljön a „sekrestyében” és legyen készenlétben. Furcsa helyzet ez az enyém… nem vagyok sem közönség, sem művész. Nekem igazán nincs a művészekkel kapcsolatom. Tisztelem és becsülöm őket, sokakat ismerek személyesen a fellépők közül, de azért nem járunk össze, nem ülünk le péntek esténként együtt sörözni… így az ismeretségnek nagy jelentősége nincsen a Kaposfesten végzett munkám során.

 

Óriási nemzetközi tapasztalatod van koncertek és fesztiválok terén. A Kaposfest tudja tartani a tempót színvonal tekintetében a versenytársaival?

 

Én azt látom, hogy a Kaposfest egy nagyon rangos helyet ért el a nemzetközi színtéren. A legnagyobb művészek jönnek el évről évre, fiatal tehetségek, akikre a jövő épül. Ha másik külföldi fesztiválhoz kellene hasonlítanom, az azt hiszem, hogy az a Verbier lenne. A kettő közti különbséget pedig egy egyszerű analógiával élve tudnám a leginkább leírni: mi most itt ülünk egy kellemes kerthelyiségben egy-egy pohár hideg fröccs mellett és élvezzük a kötetlen beszélgetést, de ez az interjú úgy is készülhetett volna, hogy elmegyünk egy elegáns étterembe, megvacsorázunk, otthagyunk több tízezer forintot, te felteszed a kérdéseidet én pedig válaszolok rájuk. Az egyik egy nagyon is emberi, közvetlen szituáció, a másik kimért és decens. A Kaposfestnél is ez a lényeg: a művészek közvetlenek, lazák, kedvesek, a közönség és a zenészek közt egészen lecsökken a távolság, és ettől lesz annyira emberi az egész.

 

Számodra mi a fő különbség Budapest és Kaposvár között?

 

Én vidéken nőttem fel. De azt kell mondanom, még ezzel együtt is, hogy ha nincs Kaposfest, nem mennék Kaposvárra. Ahogy Fertődre sem mennék, ha nem lenne ott a vonósnégyes fesztivál. Budapest kulturális nyüzsgésével a vidék nem tudja felvenni a versenyt. Kaposvár számára a „köldökzsinórt” a Kaposfest jelenti.

 

A Kaposfest közönsége számára sokat jelentenek közvetlen, magas felkészültségű, humoros megszólalásaid. Sokat készülsz előre ezek kapcsán, vagy inkább improvizálni szeretsz?

 

Változó. A Kaposfesten hozzá kellett szoknom ahhoz, hogy olyan mérvű is tud lenni a műsorváltozás, hogy arra sokat készülni nem érdemes. Merő időfecsérlés. Bármikor borulhat a műsor, és akkor hiába találtam ki, mit szeretnék elmondani két produkció közt, improvizálnom kell. De ha nincs is műsorváltozás, akkor is bármikor történhet valami, ami miatt a másfél perc hosszúságú mondanivalót ki kell bővíteni öt percre, tízre vagy ki tudja, mennyire. Mert tegyük fel, hogy másfél percre van szükség a színpad átrendezésére Brahms zongoraötöse és Sosztakovics vonósnégyese között, de véletlenül beakad a zongora kereke, az egyik művész nem hallja a hívást, elszakad egy húr… ilyenkor bizony rögtönözni kell. Mindig az adott szituációhoz kell alkalmazkodni, és ez az, amiért nagyon élvezem ezt a munkát.

 

Máshol is vevő a közönség a zenével összefüggő humorra, vagy ez inkább a laza nyári fesztiválokhoz illik?

 

Ilyen mérvű érzékenységet a közönség részéről, és most nem csak a humorról beszélek, hanem magáról a zenéről – sehol máshol nem tapasztaltam. Ez csak Kaposfesté.

 

Van kedvenc hangszered?

 

Az énekhang. Imádom a vokális zenét. Angol egyházi reneszánsz kóruszene – az a kedvencem.

 

Ha tehetnéd, melyik művésszel játszanál együtt legszívesebben és mit?

 

Nagyon későn, tizenhat évesen kezdtem el a zenével foglalkozni, egészen addig annyi közöm volt hozzá, hogy Sex Pistolst hallgattam. Nem is lettem jó zenész. Többek között ezért is választottam ezt a szakmát magamnak: inkább beszélek róla, mint hogy műveljem. Nem mernék senkivel sem együtt játszani. Otthon, egyedül nagyon jól elzongorázom magamnak, de közönség előtt szívesebben beszélek. Az az én közegem.

 

A zene mellett mi a kedvenc időtöltésed?

 

A magyar kortárs szépirodalom komoly szenvedélyem. Vadászom az új könyvekre. És szeretek horgászni, de erre a Kaposfest miatt már négy éve nem kerül sor.