Szupersztárok és Stradivarik

 

Kaposfest: a sakkolimpikon, a Singer varrógép és a züllött költő találkozása a kamarazenei fesztiválon

 

Két hét múlva kezdődik a Kaposfest. Az augusztus 13. és 19. között megrendezendő, rövid idő alatt nemzetközi rangot szerzett fesztiválról Bolyki György igazgatót kérdeztük.

Óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy Baráti Kristóf és Várdai István jelen van és fellép a Kaposfesten amellett, hogy eközben elképesztő mennyiségű koncertet adnak szerte a világban. Nem szokványos, ahogy odateszik magukat a fesztiválért. Két szupersztárunk már van azzal, hogy ők a művészeti vezetők – kezdi Bolyki György a kaposvári kamarazenei programsorozatról szólva. – Itt lesz Frankl Péter, akit a Kaposfest közönsége már jól ismer, és láthatta, habár néhány éve ő volt a legidősebb, lélekben, mentalitásban, hozzáállásban az egyik legfiatalosabb, leglelkesebb, legnagyobb teherbírású résztvevője a fesztiválnak. Olli Mustonen nem csak zongoristaként, zeneszerzőként is jelen lesz, és engem személy szerint is nagyon foglalkoztat, hogy egy nem Magyarországon élő művész, aki a saját kultúrájából merít, hogyan fogalmazza meg a kortárs zenét, és azt hogyan fogadja majd a Kaposfest közönsége, amely egyébként is nagyon nyitott publikum – mondja Bolyki György. A fesztiváligazgató kiemeli még Néveri Bence blockflötést (furulya), akit a Virtuózokból is ismerhetünk, és akit Kaposfest-ösztöndíjasként támogattak a tanulmányaiban. Ő most a közönségnek is bemutatja, mit tanult az elmúlt évben.

 

20100805 Bolyki György

Az idei Kaposfest egyik legérdekesebb eseménye a Stradivari-program lesz. – Rájöttünk, hogy nagyon sok olyan művész játszik majd 15-én, akik Stradivari-hangszeren hegedülnek, és azt gondoltuk, hogy érdemes kihasználni ezt a lehetőséget. Ezért meghívtuk Amerikából Nagyváry Józsefet, a texasi A & M Egyetem egykori biokémia- és biofizika-professzorát, aki a Stradivari-hangszerek összetételét kutatta, és most beszámol a tapasztalatairól. Ott lesz Eduard Wulfson is, aki szintén nagy ismerője ezeknek a hegedűknek, és hoz is néhányat közülük, úgyhogy a közönség rengeteg érdekes információt kaphat arról, miért is szólnak olyan különlegesen jól ezek a hangszerek. Hogy még izgalmasabb legyen, össze fogjuk hasonlítani az egyes hegedűket, és a közönség meg is szavazhatja, neki melyik tetszett a legjobban – meséli Bolyki György. Megemlíti még, hogy ifj. Sárközy Lajos és zenekara minden este a Kapos Hotel éttermében lép fel, ezek az esték mindig nagyon különlegesek. A prímást a világ egyik legjobb jazzhegedűseként tartják számon, de cigányzenét is játszik, és többnyire egy idő után a jelenlévő művészek is bekapcsolódnak a közös zenélésbe.

A Kaposfest rengeteg kiegészítő programmal készül, 14-én, vasárnap este ingyenes Geszti-koncert lesz Kaposvár főterén, de Prokofjev-sakkversenyt is rendeznek, amelynek győztesei Polgár Judittal mérkőzhetnek meg. XXI. századi stílusban segwaytúrát szerveznek a biciklibalesetben elhunyt zeneszerző, Ernest Chausson emlékére. A gasztronómia ezúttal is hangsúlyos része lesz a fesztiválnak, például Bartók egykor Philadelphiában bemutatott III. vonósnégyesével kapcsolatban meg lehet kóstolni a Philadelphia cheesesteaket. Vannak olyan összefüggések is a programok és az elhangzó művek között, amelyeket a közönségnek kell kitalálnia: például miért lesz Singer varrógép-kiállítás a Kaposfesten.

 

– Ezeknek a zenéhez kapcsolódó, de nem zenei programoknak az a céljuk, hogy bemutassuk, a művész is ember. Azok a zeneszerzők, akiknek a műveit halljuk, ugyanolyan hétköznapi életet éltek, mint bármelyikünk, voltak hobbijaik, és volt kevésbé szerethető oldaluk is – mondja Bolyki György. – Verlaine kapcsán például egy különleges tárlattal készülünk. Verlaine hedonista volt. Közismerten romlott életet élt, kábítószerezett, alkoholizált, és közben gyönyörű költeményeket írt. Berendezzük az ő képzeletbeli szobáját, és a szoba közepén elhelyezzük a gyönyörű verseit, amiket akár haza is lehet vinni, de ehhez először be kell menni a szoba közepére, és szembesülni kell azzal, hogy ha ennek az embernek a költeményeit el akarjuk érni, akkor át kell lépni a törött sörös- és vodkásüvegeken, a drogozás kellékein, a piszkon, a mocskon, mindazon, ami szintén hozzá tartozott. Igyekszünk kicsit közelebb hozni magát az embert – fogalmaz Bolyki György fesztiváligazgató.

 

http://mno.hu/grund/szupersztarok-es-stradivarik-1354239